Merre tart a budapesti épített környezet fejlődése?

A nagyváros életét áthatják a rejtelmek. Fejlődését tudatos döntések s azok szándékolt és szándékolatlan következményei alakítják. Olykor azonban helyes megállni és körültekinteni, elgondolkodni azon, hogy a lehetséges irányok közül melyeket találjuk üdvösnek.

Épített környezetünk vonatkozásában erre kínál lehetőséget Budapest Építészeti Nívódíja, amelynek 2024. évi pályázati kiírása most a nyilvánosság elé kerül.

A minden évben beküldött pályázatokat és különösen a díjazott pályamunkákat szemlélve el lehetett tűnődni azon, hogy milyen sokirányú az útkeresés. Kiváló pályaművek vállalkoztak – a teljesség igénye nélkül – régóta méltatlan állapotban levő épületet magas színvonalon felújítani, hasonlóképpen méltatlan állapotú épületet más szerepben, fenntarthatósági szempontokat kiemelten szem előtt tartó módon átértelmezni, rozsdaövezeti épületet kulturális céllal újragondolni, környékbeli közösség házat vagy éppen gimnáziumi tornatermet építeni.

Kívánjuk magunknak városlakóként azt, hogy megrendelőink és építészeink a korábbi pályaművekhez hasonló igényességgel gondolkozzanak épületeiknek a város életében játszott szerepéről, és azt is, hogy a jövőben évről évre több és színvonalasabb pályázat közül lehessen kiválasztani azt, aki az adott évben a Budapest Építészeti Nívódíja díjazottja lesz.

A pályázat ütemezése
2024. július 1. (hétfő) 10.00
Kiírás közzététele
2024. szeptember 2. (hétfő) 16.00
A pályázatok benyújtásának/feltöltésének határideje
2024. szeptember 19. (csütörtök)
Helyszíni bejárások
2024. december 5. (csütörtök) 16.00
Pályázat eredményhirdetése, díjátadás
Később meghatározott időpontban
Pályázati anyagok kiállítása a Fugá-ban
Ez az oldal sütiket használ. Bővebb információ 🡢
Elfogad