Budapest Építészeti Nívódíja 2026
Elindult a nevezés! Töltse fel pályázatát legkésőbb 2026. szeptember 1. (kedd) 16.00-ig.
A pályázat célja, hogy elősegítse az új értékek teremtését, a hagyományos értékek megőrzését, valamint az építészeti és környezeti kultúra fejlődését. A pályázat kiemelt feladata, hogy elismerje és megismertesse a városképet formáló építészeti alkotásokat, bemutassa az igényesen megtervezett és létrejött alkotásokban résztvevők példaértékű együttműködését a további magas színvonalú, innovatív beruházások ösztönzése érdekében. Cél, hogy a Budapest Építészeti Nívódíja 2026 odaítélésével a legkiemelkedőbb alkotások megkapják a megérdemelt figyelmet és nyilvánosságot.
Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják. Az alkotás lehet
megvalósult, új, illetve rehabilitált épület, építmény, közterület, belső tér.
Pályázatot nyújthat be az épület felelős tervezője önállóan vagy az építtetővel (tulajdonossal) közösen (továbbiakban együtt pályázó). Az építtető (tulajdonos) önállóan nem nyújthat be pályázatot. A pályázó, a pályázat benyújtásával, a kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el. Egy alkotás csak egy pályázatként vehet részt. Ugyanazon pályázó több alkotással is pályázhat.
A pályázatra olyan alkotással lehet jelentkezni, amelynek használatbavételi engedélye 2023. július 1. – 2026. július 1. között vált jogerőssé vagy ebben az időszakban adták át (nem építési engedély köteles építmény esetén).
Nem vehet részt a pályázaton olyan alkotás, amelynek használatbavételi engedélye nem jogerős/átadásátvétele nem történt meg, vagy ahol szerzői jogi-, illetve etikai vita áll fönn. Nem vehet részt a pályázaton olyan alkotás, amely korábban már Budapest Építészeti Nívódíja pályázaton érvényes pályaművel indult, függetlenül annak eredményétől.
A Bírálóbizottság egy díjazottat választ, és javaslatot tesz a Budapest Építészeti Nívódíja 2026 cím önkormányzati adományozására. Több kiemelkedő színvonalú, a maga nemében példamutató, vagy partnerségben létrejött, de különböző típusú (funkciójú, léptékű) alkotás esetén, a Bírálóbizottság két díj adományozására is tehet javaslatot, továbbá javaslatot tehet Budapest Építészeti Nívódíja Dicséret odaítélésére. Megfelelő kiemelkedő színvonalú pályamű hiányában a díj adományozására a Bírálóbizottság nem köteles javaslatot tenni.
Az elismerés pénzjutalommal is jár, amelyre maximum bruttó 7.000.000,- Ft (azaz hétmillió forint) áll rendelkezésre, azonban a Bírálóbizottság nem köteles a teljes összeg felhasználására javaslatot tenni. Egy díj összege nem lehet kevesebb, mint bruttó 500.000,- Ft (azaz ötszázezer forint).
A részletes kiírás és mellékletei regisztrációt követően 2025. július 1 -jétől tölthetők le az oldalról.